Vásáry André életrajz

 


Debrecenben született. Édesanya könyvelő Édesapja mérnök, a családjában egyedül képviseli a művészi vonalat.
Az általános iskolában már felfedezték zenei tehetségét, felfigyeltek hangjára.
Hamar rájött, hogy számára a zene és az éneklés közel áll a szívéhez. Így tudatosan képezte hangját klasszikus vonalon. Mestereitől megtudta, hogy különlegesen ritka hangfajjal rendelkezik, amit férfi szopránnak hívnak.

 2004-ben bekövetkezett élete egyik jelentős fordulópontja: megnyerte a miskolci operaversenyt. Itt többen megismerték különleges adományát: széles hangterjedelme, amely lehetővé teszi, hogy szoprán hangfekvésekben énekeljen.
Ezt követően a világ egyik legrangosabb zenei intézményének, a Boston Conservatory tanáránál tanult Bostonban.

2008. novemberében döntős volt a nemzetközi római énekversenyen (Concorso Internazionale Musica Sacra). Ezek után Ricardo Muti hívta meghallgatásra.

Tervei szerint a jövőben elsősorban a crossover karrierjére összpontosít.